9.Fejezet : A Család Mészárosa

9.Fejezet

A Család Mészárosa

Kora reggel telefoncsörgésre ébredtem. A rendőrség volt az. Behívtak kihallgatásra a védőnő halálának ügyében, és egyben az anyámmal történt incidens miatt. Fred ébredezett a zajokra, de aztán mélyen aludt tovább, és nem is akartam zavarni. Hagytam neki egy üzenetet a telefonjában, majd elindultam a rendőrségre.
Úgy éreztem biztonságban vagyok, és nincs félni valóm a szabadban járkálva. Tudom, hogy eddig rettegtem hogy elvisznek, de most már itt van Fred. Ő a rokonom.
A buszra várva, és azon utazva semmi rosszat nem éreztem magam körül. Néztem ki a fejemből, és szorosan ökölbe szorítottam a kezem, ahogy az emlékek feltörtek. A szívfájdalom, és a gyötrelem. Nem tudtam túltenni magam. Éreztem még mindig az égető fájdalmat a bőrömön, a szike vágását a tenyeremben, a torkomat elárasztó vizet és a fájdalmas tenyérnyomot a nyakamon.
Minden lépésemnél úgy éreztem valaki követ engem, miután leszálltam a buszról, majd a rendőrség bejáratánál találtam magam.

Beléptem, majd a recepcióhoz sétáltam. Egy rendőrnő ült előttem a kissé görbe szemüvegével és kócos, vállig érő sötét frizurájával.
- Jó napot! Dave Gilliam vagyok és behívtak. – A hölgy érdektelen arcot vágott.
- Kérem, foglaljon helyet. Kollégám hamarosan bekíséri önt a kihallgató szobába. – Mondta, majd leültem és több mint fél órát vártam mire egy csínos rendőrnő bekísért a szobába. Bent egy férfi várt rám karba tett kézzel az asztalhoz támaszkodva. Bemutatkoztam majd leültünk egymás elé. Lekönyökölt az asztalra majd feltett egyszerű kérdéseket. Hol voltam? Mit csináltam? Mikor? Aztán rá tért a balesetre.
Vissza sem gondoltam rá. Anya elvesztését az elmém elraktározta egy távoli helyre, és még mindig ott tartja, hogy ne kelljen szembesülni vele.
Anya halálával kapcsolatban sablon kérdéseket tett fel. Ivott-e előtte? Volt e rosszulléte előtte? Majd jöttek a kellemetlen kérdések. Miért indultunk el Dr. Edgardhoz ? Voltak-e gondjai az anyámnak? Voltak e ellenségei? Válaszolni is csak kikerülve tudtam, hogy elrejtsem az igazságot. Azt mondtam, hogy anyát megviselte az apám halála mikor kicsi voltam. Aztán képeket mutatott anyukám nyakáról miszerint a karambol előtt fojtogatták. A gyomrom görcsbe rándult és hebegve beadtam a mesét miszerint anya álmában magát bántotta az eset előtt, mert alvási gondjai voltak. Mivel nem töltöttem be a tizennyolcat így el kell helyezniük a Pantetoni árvaházba. Mire rácsaptam az asztalra, és elmeséltem a Freddel való kapcsolatomat. A rendőr érdeklődve nézett, majd azt mondta hogyha Fred anyukája elintézi a gyámsághoz, a kötelező papírokat és mindent aláír, a környezettanulmány és a vagyonvizsgálat is tökéletes lesz akkor elhelyezhetnek nála. Ez megnyugtatta a lelkem. A rendőr felhívta Amandát, hogy erre az estére ottmaradhat e? Azt már nem mesélte el neki, hogy gyámságról lenne szó. Szóval ezt majd nekem kell.

Hazafelé felhívtam Fredet és beszámoltam a részletekről, mire egy jót kacagott és elmesélte, hogy ő meg randizot egy gyönyörű lánnyal és hogy nem is fog hazamenni, szóval nyugodtan beszéljem meg az anyjával, aki elmondása szerint már jobban van.
Mielőtt viszont haza indultam volna muszáj volt felíratnom antidepresszánst Dr. Edgardal. Úgy éreztem, habár megszabadultam minden bajtól még mindig feltörnek bennem az elmúlt események. A pszichiátriára érve újra az oklevelekkel és híres emberekkel való képekkel teli falak között kellet várnom a rendelő várójában, míg Dr. Edgard fogad engem.
- Ohhh… mekkora tragédia. Örülök hogy visszatért Dave! Fáradjon beljebb! – Mondta a félszemű, kopaszt doki, aki most is szinte berángatott az irodájába. Csupa rossz emlék fogott el a helytől. Még mindig magam előtt láttam, ahogy a doktor a frissen vérző szívet majszolja.
- Én csak antidepresszáns gyógyszerért jöttem. – Mondtam mire Dr.Edgard elém tett egy papírt rajta egy sötét folttal.
- Mondja el nekem, hogy mit lát. – Meglepettem meredtem rá, majd a foltra néztem.
- Egy polip. – A folt formája nem más volt, mint két baba ölelkezése. A következő foltos papírt tette elém a doktor.
- Na és ezen? – Hunyorogva néztem a foltra. Nem hittem el, és hitetlenül is közöltem a válaszom, ami megint csak a polip volt. A doki kezdet egyre izgatottabban letenni elém a lapokat. A folt most egy elefánt volt. Majd még vagy hat foltozott papírt rakott elém. Ezeken különböző alakok, formák voltak, amiket ha az ember másnak lát ott valami gond van. Elsőnek azt hittem erorsach teszt, de nem. Mindegyiken egy valamit láttam kirajzolódni és az a polip volt. A doktor vissza ült a székébe és a fejére tette a kezét.
- Magán úrrá van a depresszió, skizofrénia és inszomnia. – Mondta a doktor mély hangon, majd meglepődve kérdeztem vissza:
- Inszo mi? – A doktor elmosolyodott.
- Nehezen alszik el, és ha el is alszik nehezen aludja ki magát. – Azon töprengtem, hogy ezt honnan tudja. Aztán eszembe jutott, hogy múltkor szinte mindent elmondtam neki, ami akkor, addig a pontig történt velem.
- Magának nem csak antidepresszáns kell. Magának teljes kezelés kell. Ehhez viszont be kell feküdnie. – Mondta, mire felpattantam és elvettem az asztaláról a már kiírt antidepresszáns receptet.
- Nekem már semmi bajom! Érti? Már tökéletesen alszom. Köszönöm az antidepresszánst. – Majd kiviharzottam a szobából. A doki pedig csak pislogott meglepettségében. Nem tűnők annak a kirohanós fajtának. Titokban még tetszett is a dolog.

Hazafelé menet be sötéted. Már a buszon bevettem az első antidepresszáns gyógyszert. A busz nagyon horrorisztikus volt. Leghátul ültem így beláttam az összes utast. Hajléktalan, majd máshol egy sötét ruhába öltözött punk – rock gyerek bicskával a kezében. Mikor leszálltam gyors tempóban sétálni kezdtem a néma utcán. A szél susogó hangja megnyugtatta a szívemet, majd odaértem Fredék házához.
Amikor felnéztem távolról a házra viszont éreztem a szorongás érzését. Valami volt benne, ami nem olyan volt amilyennek lenni kellet volna. Nehezen akartam beismerni, de megint csak valami sötétet éreztem a házban.
Becsöngettem majd Fred anyukája, Amanda ajtót nyitott nekem. Úgy láttam tényleg összeszedte magát, bár nagyon beesettek voltak a szemei és a kezei folyamatosan rángatóztak. A házban valamiért minden lámpa le volt oltva.
- Amanda megkérdezhetem miért nincs felkapcsolva egy lámpa sem? – Finoman és óvatosan kérdeztem. Amanda valamiért sokkal sápadtabb és sötétebben nézett ki, mint bármikor máskor.
- Nem érzed jól magad a sötétségben? – Kérdezte egy olyan hangsúllyal, ami ismerősen csengett. Majd beléptem a házba.
- De. Tökéletes lesz a sötét viszont szeretnék beszélni veled. Tudod, szeretném. Vagyis. Szeretnénk Freddel hogy…. öhm… legyél- vagy- kérdezni, hogy lennél a gyámom? – Nézett rám és sötét szemekkel meredt a papírokra, amiket a kezemben tartottam, és hangosan fülsüketítően felkacagott. - Oh persze. Sőt, mit szólnál, ha feldugnálak a vaginámba és meg is szülnélek? – Majd egy hatalmas pofont adott.
- MIT KÉPZELSZ HA? BEJÖSSZ A HÁZAMBA ÉS RÁM AKAROD TUKMÁLNI MAGAD? – Kezeimet az arcomra helyeztem, és reszketve néztem Amandára.
- Olyan kár… – Sóhajtozott.
- Mi? – Kérdeztem félve, mire Amanda oda sétált a konyha asztalhoz és a kezébe vett egy óriási húsvágó kést. Szemei átszíneződtek korom feketére.
- Hogy meg kell öljelek, te kis GYÁVA FÉREG! – Üvöltve rohant felém. Szívem a torkomban dobogott és hevesen vettem a levegőt. Így rohantam fel a lépcsőn Fred szobájába és zártam magamra az ajtót, majd elbarikádoztam egy kisebb szekrénnyel. – Előlem senki sem menekülhet. – Suttogta egy hang, ami bejárta a füleimet vízhangosan. Ez a hang most nem Amandáé volt. Ez a hang az övé volt.

- Zharael! – Mondtam, majd az egész szoba remegni kezdett. A képek leborultak a falról. A fiókok maguktól ki be csukódtak. A falról logó lámpa sebesen hintázott előre hátra. A kereszt Fred ágya felett megfordult. A falon lévő tapétán karmolás nyomai tűntek fel. Az ablakot betörték a fák ágai, és a szekrényből kiesett egy bohóc baba. Majd a feje felém fordult, és minden lenyugodott és elcsendesedett.
A kezeim remegtek, mint a kocsonya, de aztán lepörgettem magam előtt mindent, ami eddig történt. Megfogtam magam és oda sétáltam a bohóc babához. Lassan felvettem majd oda sétáltam Fred eldőlt éjjelszekrényéhez és kivettem egy öngyújtót az egyik fiókból. Megfogtam és felgyújtottam a babát majd kidobtam az ablakon.

Az ajtó előtt kaparásokat halottam.
- Kipp kopp. Ki kopog? – Mondta egy elvékonyodott, kislánynak tűnő hang

- Hát ÉN! – Egy hang beremegte az egész házat, és az ajtó szekrényestől kicsapódott és Amanda késsel a kezében nekem futott. Megfogta a torkom és a falnak szorított. Ez az erő nem az övé volt.
- Vigyél magaddal Zharael. Csak őt hagyd békén. – Próbáltam mondani miközben alig kaptam levegőt.
- Miért? Olyan jó muri belülről szétszaggatni Amanda lelkét. Gondolom sejted, hogy hol lehet most. – Mondta egy nagyon mély és dermesztő hangon.
- A mocskos anyád, akit két kézzel öltem meg volt az utolsó előtti szál. De aztán kiderült, hogy szült még egy borzalmat. A családból viszont már csak két elvarratlan száll maradt így szóval gondoltam ezzel is elbírok. Te és a bátyját próbálhattok ellenem védekezni, de sosem leszek semmivé. Addig gyötörlek majd, amíg könyörögni nem fogsz, hogy öljelek meg. Most megöllek a puszta két kezemmel és szétszaggatom a lelkedet darabjaira. – Egész életemet magányosan töltöttem anyával az oldalamon. Sosem mentem nyaralni a mamámékhoz, mert nem voltak. Sosem volt unokatestvérem és nem volt apám. Nem volt nagynéném, de még egy keresztapa vagy anya sem. Megértettem anya miért volt mindig olyan visszahúzódó és titokzatos. Ez az egész a családomról szólhatott. De miért? Elkötelezte volna magát a családom összes tagjának meggyilkolására egy régi sérelem miatt? A képek lassan összeálltak a fejemben, és rájöttem minden kérdésemre a válaszra, de nem volt időm még átgondolni sem. A kés nekiindult a torkomnak, amikor is Amanda fején a szemem előtt haladt át egy golyó. Fred volt az egy pisztollyal a kezében. Szemeibe könnyek gyűltek, de elfojtotta, majd oda lépet hozzám, és átölelte a reszkető testemet.
- Mindent halottam. – Mondta majd felvette a földről az anyját, akit felfektetett az ágyára. Felhívta a rendőrséget és a mentősöket majd vártunk. Néma csendben álltam ott várva az alkalmat, hogy mindent tisztázzak magamban. Csak néztem Amanda arcát, és megvilágosodtam, hogy amíg nem győzöm le a családom mészárosát, addig nem lesz nyugtom soha. Ökölbe szorítottam a kezem és mélyen Amanda szemébe néztem, majd kisétáltam az ajtón és lementem a lépcsőn. Elindultam az öreg néni háza felé.