2015. június 13., szombat

5.Fejezet : Testvérem karjaiban




5.Fejezet



Testvérem karjaiban




- Uramisten. Bocsáss meg hogy zavarlak, de tudni szerettem volna hogy jól vagy e? – Aggodalmaskodott Fred miközben bőrig ázott.
- Gyere csak be! – Szükségem volt valakire. Anyukám halála, a pokol, démonok. Egyben egy gyilkosság, amit az én két kezem tett. Kell valaki, aki még normális körülöttem.
- Hallottad mi történt? Az iskolai védő nénit valaki fejbe lőtte. A nyomozók minden tanulót kihallgatnak a következő héten. Bár hogyan is tudhatnád, hisz most más gondjaid is vannak. El sem tudom képzelni, mit érezhetsz most. – - - Hát ha még tudnád. Gondoltam, de nem mondtam ki pedig szívesen megosztottam volna valakivel. Fred megint csak leült a kanapéra, ahova múltkor, és órákig az iskolai focicsapatról, és a lányokról beszélt nekem. Tény, ami tény egyik sem érdekelt. Az én gondolataim most ezerrel pörögnek az elmúlt események kapcsán. Fogalmam sincs, hogy fogom levetetni magamról a bélyeget, amit egy olyan démon tett rám, akit még nem is ismerek. E mellet az öltönyős pasi, aki váltig állítja, hogy semmi köze anyám halálához, és ő az én igazi megmentőm, aki beleégetett valami jelet a nyakamba, ami meggátolja a többi démont hogy megszálljon. Nem voltam hívő sosem, és még most sem vagyok az. Még mindig elképzelhető hogy pszichikai gondjaim vannak. Az álmatlanság, és mélységes depresszió okozhatta, anya halálával pedig csak felerősödhetett. Arra gondoltam, vissza térek Dr. Edgardhoz, hogy receptet kérjek tőle az antidepresszánshoz, de kint hatalmas vihar tombolt. Fred úgy döntött itt marad velem és itt alszik.

Fred megunta a beszélgetést este kilenc felé, és elindult a fürdőbe majd egy szál törölközőben tért vissza. Igazi fit, kigyúrt srác volt.
- Hol aludhatok? – Kérdezte, és mivel én tudtam, hogy nem fogok ma sem aludni, átadtam neki a szobámat. Fogalmam sem volt mit kezdek majd. Egy idő után utánam jönnek a pszichiátriáról, vagy a rendőrség jön majd ugyanis mivel még nem töltöttem be a tizennyolcat el fognak engem helyezni egy nevelőszülő családnál. El sem kell mondanom, hogy engem ez érdekel most a legkevésbé.

Fred megsimogatta a hajamat, mintha csak a kisfia lennék és felment aludni. Én meg csak a TV-t bámultam. Nem is tudom mi ment benne. Míg régen teljesen bele éltem magam minden filmbe most csak bámultam, mint egy zombi, hogy elterelje a gondolataimat. Lassan lehunytam a szememet és elbóbiskoltam.
Éjszaka egyszerre csak tágra nyílt a szemem és felriadtam. Egy síkoltást halottam anya szobájából. Felsiettem a szobájába és a telefonommal körbevilágítottam a szobában. Lassan beléptem és leültem anya ágya mellé. Nem is voltam még itt a halála óta. Lassan felemeltem a telefonomat és a fényével pásztázni kezdtem a plafont, amikor az egyik sarokba értem egy fekete szemű, gusztustalan férfiszerű lény ordított rám. Annyira megrémültem, mint még soha. Kifutottam a szobából majd szegény Fred komás fejjel kifutott a szobámból, és látta hogy pánikba esetten zihálok. Oda jött majd elmondtam neki hogy van valaki odabent szóval bement a szobába és körülnézett.
- Nincs itt semmi szörny. Nyugodj meg öcsikém…öhm vagyis… aludj velem, ha akarsz. – Meglepődve és zavarodottan néztem rá. Mindig is sejtettem, hogy van valami több köztünk. Mintha a nagytesóm lenne, és most hogy kimondta az öcs szót arra gondoltam, hogy nagyon hasonlít apára. De hogy ez igaz e, még nem vagyok kész rá hogy kiderítsem. Így bele egyeztem és akkor annyi rémálom után végre nyugalomban tudtam aludni.

Reggel az ágyamban keltem gyönyörű napsütésre. Fred egy cetlit hagyott az éjjeli szekrényen:
„Ha gondolod gyere át hozzám. Két utcányira lakok tőleletek…. vagyis tőled. Nem tudtom hogy hol fogsz lakni, de beszéltem tegnap a szüleimmel és azt mondták szívesen beszélnek veled. Szóval…várunk este nyolcra. Üdv, Fred.’’
Berohantam anyum szobájába és elővettem a képeket, amin apa szerepelt. Oly sok hasonlóság van Fred és közte. Én inkább anyára hasonlítok. Emellett nem tudtam el menni. Muszáj volt a ma esti vacsorára magammal vinni és kikérdezni erről Fredet. Az idő ellenére ma sem mentem el a pszichiáterhez a receptért, inkább készülődtem az estére. Kész voltam rendőrségre, vagy démonokra de e verőfényes napon nem történt semmi.
Este elindultam hát. Bekopogtam és egy aranyos szőke hölgy fogadott engem a két gyönyörű kék szemével.
- Gyere csak be fiacskám. – A szőke hölgy bevezetett engem az étkezőbe. Fred az asztal egyik végén, a másikban az „apukája”. Mindketten szépen elfésült, kicsit túlzott hajzselével megkent sötét hajúkkal és öltönyükben vártak még én szinte eltörpültem mellettük a sportcipőmmel, és farmernadrágommal és kocka mintás ingemmel.
- Hát eljöttél, Dave. Nagyon örülök. – Szólt az apa. Nem felejtettem el mit mondott Fred az apjáról, hogy szíjjal veri őt, ha nem nyer meccsen vagy rossz jegyet kap. Akarnék én náluk élni? Nem elég nekem a sok szörnyűség, ami történik velem?
- Megengednék, hogy Freddel váltsak néhány szót négyszemközt? – Mondtam félve.
- Hát persze fiacskám, hát persze. – Válaszolta az anyuka

- Fred….nem is tudom hol kezdjem én… Zavarban vagyok. – Hebegtem mire megfogta a vállamat és szorosan magához ölelt.
- Tudom, mit akarsz mondani. A válaszom hogy igen. Nem tudom mikor történt ez a megcsalás dolog, de a szüleim nem tudhatják meg. Valószínű, hogy anya megcsalta apát, és szerintem apa már régóta sejti ezért éreztette velem egész életemben, hogy nem szeret igazán. Tudd, hogy van még valakid, és hogy habár nem is ismerlek teljesen az eddigi kapcsolatunk alapján megszerettelek öcsikém. Ha tehetném elmennék veled és együtt laknánk a házadban, de nincs rá lehetőségem, mert még kiskorú vagyok– Ömlött ki ez a monológ Fred szájából. A szemeimbe könnycseppek gyűltek. Hát hisz mégsem vagyok egyedül, még mindig van valakim, aki bármi történik vigyázz rám. Egy báty, akire mindig is vágytam most ott állt előttem, mint egy talpig férfi.
- Honnan tudtad meg? – Kérdeztem érdeklődve Fredet.
- Anyukád mondta el még a gimi első évében. Kiderítette egy apasági tesztel. - Visszacsatlakoztam a vacsorához. Nem akartam tovább faggatni láttam rajta hogy nehéz neki ez. Összebarátkoztam az anyjával, de az apa nagyon hallgatag volt. Jó mulatság volt, mert sokat nevettünk aznap este. Régóta már nem volt ilyen jó időtöltésem együtt emberekkel. Csak erre vágytam, és az est végére szépen elindultam hazafelé az éjsötétben remélve, hogy nem történik ma már semmi gonosz és sötét. Fred el akart vinni, de meggyőztem, hogy egyedül kell haza mennem. Nem élhetek félelembe. De talán megfogadhattam volna a tanácsát.

3 megjegyzés:

  1. Sziaa.:)
    Hát ez nagyon jó volt, hogy ilyen kis vidámabb rész volt, bár azért ez a szobás téma.. Az elején a képtől tisztára megijedtem, istenem, ilyeneket belerakni..:D Amúgy teljesen el tudtam képelni, amit írtál a kép miatt, hogy annyira megbámultam, szóval elég ijesztő volt.
    Azon kezdtem el filozofálgatni a bejegyzés alatt, hogy ez a csávó most meleg vagy nem? De hát rájöttem, hogy tesók, azért simogatja meg ölelgeti. Úgy őszintén, hadd kérdezzem már meg, hogy ti fiúk alapból ilyen ölelgetősek vagytok, vagy ez csak pl testvéreknél vagy szorosabb barátságoknál működik így?
    Szóval arra akartam kilyukadni, hogy ez a rész is jó volt, eléggé elgondolkoztam megint azon, hogy ki-kicsoda, és nekem ez a férfi se szimpi, bár most kicsit nem tiszta az a rész, hogy ki is cdsalt meg kit meg ki nem, szóval ezt le tudod írni nekem pontosan? (lehet hogy csak bamba vagyok és nem fogtam fel, tudjuk be annak, hogy magával ragadott a sztori.:D)
    Előre is köszönöm.:)
    Üdv: Zsófi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Davet eleve melegnek terveztem és még nem döntöttem el hogy kell e neki szerelmi száll?
      Ő nem egy tipikus férfi : ) Ő az a bújós, és félős fajta srác és ezért akartam azt hogy a tesójával egy ilyen érintős és érzelmesebb száll alakuljon ki mint csak csá és szeva vállveregetős cucc. Később is mélyebb lesz a kapcsolat, de nyugi nem ugornak egymásnak és tépik le egymásról a ruháikat.

      Huha...ha tovább olvasod mindent megértesz. Dave apja csalta meg Dave anyját Fred anyával : ) és abból lett gyerek.

      A kövi részekben minden tiszta lesz és nem lesz több nyugis rész csak elszórtan : P : D Haha

      Üdv: Roland

      Törlés
    2. Tiszta sötét* : D lemaradt a sötét

      Törlés